A gyűrű története

A jegygyűrűk története

A jegygyűrű fontos része a házasságnak. Ez a jelképe, hogy két ember egymás iránti szeretete nagyon erős. Ez a szimbóluma, annak, hogy két ember életre való házasságot kötött. A jegygyűrű jelenti a szerelmet, a hűséget s azt, hogy ez egy életre szól. Az emberiségnek fontos a házasság és a családalapítás. A jegygyűrűt világszerte megtalálható, körülbelül az emberiséggel lehet egykorú. Ahogy a világ fejlődött, a jegygyűrűk anyaga is mindig változott. Régebben csontokból és fából is készítették, de ahogy az idő telt egyre szebb és csillogóbb nemesfémek váltották fel ezeket, az anyagokat. Leginkább mostanában az arany és a platina a legnépszerűbb jegygyűrű. Mint tudjuk a nők általában a díszesebb darabokat részesítik előnyben, a férfiak ezzel szemben az egyszerűbb darabokat kedvelik. A női jegygyűrűk gyakran szép drágakövekkel vannak díszítve általában, rubinnal, zafírral vagy gyémánttal.
A jegygyűrű a XIX. században lett népszerű, sima egyszerű arany, amely berakások nélkül készült. Mostanában már rengeteg változata van. A jegygyűrűszalonokban több mint száz fajta jegygyűrű várja a szerelmeseket. A mai technológiának köszönhető, hogy mintegy 1000 minta közül lehet választani, és az is lehetséges, hogy a vevő elképzelését is megvalósítsák.
Már a bizánci rítusok alatt szokássá vált jegygyűrűt adni egymásnak. Valójában azonban csak a középkorban terjedt el, hogy a menyasszony eljegyzésű gyűrűt kap. Ez jelezte, hogy az illető a közeljövőben szeretne házasságot kötni. Az eljegyzési gyűrű a záloga volt a férfi szerelmének a régi időben és tudatosította a menyasszonnyal, hogy nem akarja szándékát megváltoztatni. A menyasszony már a kézfogótól fogva viselte a gyűrűt, amely bizonyítéka volt annak, hogy házassági elhatározásra jutott. Akkoriban nagyon gyakori volt az egymás kezét fogó ábra a gyűrűkben. A XV-XVI. században már az eljegyzés alatt, majd a házasságkötés után a jegygyűrűket összeillesztve a feleség viselte. A tehetősebb jegyesek szimbólumává vált a gyémánt már a XV. században, de manapság is megdobogtatja a hölgyek szívét a drágakő az eljegyzési gyűrűkön. Mostanában is gyakori, hogy a szerelmesek egymással választják ki a jegygyűrűt, ami később házassági gyűrűjűk is lesz. Az eljegyzés után a gyűrűt a bal, az esküvő után a jobb kezükön kell, hogy hordják a hagyomány szerint. Az eljegyzési gyűrű gyűjtőneve a változatos szoliter, ami azt foglalja magába, hogy drágakővel díszített gyűrű. A mostani időkben nálunk is népszerűbb lett, hogy a vőlegény egyedül vásárolja meg az eljegyzési gyűrűt és egy romantikus pillanatban kéri meg a párja kezét. Ez külföldön már régóta bevált módszer. A leánykérő gyűrű és a jegygyűrű nem egy és ugyanaz. Hagyomány, hogy a fiú a lány apjától engedélyt kér, mielőtt megkéri a lány kezét. Azt az időt, amíg jegyben járnak általában próbaidőnek nevezik, legtöbbször egy éven belül megtörténik az esküvő. Ilyenkor szokták az esküvővel kapcsolatos dolgokat, előkészületeket intézni. A jegygyűrűket is ebben az időszakban választják ki, amit életük végéig a jobb gyűrűsujjukon viselnek az esküvő után.

Köves jegygyűrű Jegygyűrű

A gyűrű és az ékszer ókori formája

Már több ezer évvel ezelőtt is találtak régi sírokban gyűrűket. A jegygyűrűt Afrikában elefántcsontból készítették, viszont Mükénében és Trójában aranyként ismerték. Rómában a kulcsra hasonlító gyűrűk formája gyakori volt, talán a házastársi jogkörre akart utalni. Már az ókori Egyiptomban a mostani gyűrűsujj volt a szerelem ujja. Arra gondoltak, hogy a szerelem otthonához egy vénán keresztül vezet az út. A középkorban elnevezték ezt a vénát „Vena amorisnak”. Már régen is olyan komoly jelentősége volt a gyűrűnek, mint szimbólum, hogy egy püspök időszámításunk után 1200 körül betiltotta, hogy viccből húzzák a lány ujjára.
Az első ikergyűrűk a XV.-XVI. században tűntek fel. Egy babona kapcsolódik ahhoz, amikor a férfi az újdonsült feleség ujjára húzza a gyűrűt. Ha az első újpercnél megakad a gyűrű, akkor a nő lesz a dominánsabb a házban. Ha ez fordítva lesz, és nem akad meg, akkor a férj fogja a nadrágot hordani. Voltak olyan lányok, akik meggörbítették kicsit az ujjukat, hogy biztosan megakadjon.
Nagyon nagy és gazdag hagyománya van a jegygyűrű gravírozásának. Ilyen bölcs mondásokat, mint például „Pignus amoris habes”, vagyis a szerelem záloga, már találhattunk az ókori rómaiak gyűrűjén is. A régi gravírozások között olvashatunk ilyet, mint például, „tied a szívem”, „benne lakozik a hűség”, vagy felszólító jellegűt, mint, „csalfa ne légy!”
Mostanság dátumokat és neveket gravíroznak a gyűrűkbe.

Mi az oka, hogy a gyűrű lett a szerelem szimbóluma?

Egy angol író, Algeron Charles Swinburne tudta elmagyarázni legszebben, aki 1837-ben születtet és 1909-ben hunyt el. Ő azon az elven volt, hogy a gyűrű körkörös formája a nem múlást jelenti, és kifejezi, hogy az egymás iránti érzések egyik embertől a másikig folyik egy körben örökkön-örökké.
A legszebb eljegyzési ajándék valószínűleg a karikagyűrű. Hazánkban és környékén, a bal kézen hordják, majd a polgári vagy templomi ceremónia után átkerül a jobb kéz gyűrűsujjára. Van olyan ország, hogy a bal kézen viselik a karikagyűrűt, például Franciaország. De, hogy melyik kézen is helyes hordani a gyűrűt, arról már régóta megoszlanak a vélemények. A jobb kezükön viselik az izraeliták, a görögök a jobb kéz negyedik ujján, az ókori rómaiak a bal kezükön, a gallok viszont a középső ujjukon. A gyűrű keresetlen egyszerűsége és díszítéstől való mentessége sem volt véletlen. Ez azt a gondolatot támasztotta alá, hogy az Úr színe előtt mindannyian egyformák vagyunk. A karikagyűrű nem változtatott az úrnő és a szolgája viszonyán. Manapság már más a helyzet. A második világháború után emelkedett az életszínvonal, fejlődött a technika ennek köszönhetően a gyűrűk is változtak, és követték a divatot, aranyból készültek dekoratívabbak lettek. A mostani divat szerint, sárga, vörös, vagy fehérarannyal esetleg platinával díszített jegygyűrűk a népszerűbbek. A karikagyűrű ma is az összetartozást és a szerelmet jelenti, tehát megmaradt a jelentése.

Karikagyűrű

A gyűrű, mint mágia és varázslat eszközei

A gyűrűk már az ókortól kezdve a varázslat, de leginkább a gyógyító mágia felkapott eszközei voltak. Ez így maradt a középkorban és az utána következő évszázadok alatt is. Volt olyan ember, akit még a legártalmatlanabb gyűrűje miatt is boszorkánysággal vádoltak. Ezekkel, a talizmánokkal gyakran találkozunk, különböző betegségek, izomfájdalmak és epilepszia kezelésére alkalmazták. Az epilepszia a babona révén félelmet váltott ki, gyors tüneteit ördögi eredetűnek vélték, ezért ennél a betegségnél gyakrabban fordultak természetfeletti erőkhöz. E célra nem egyszerű fémkarikához, hanem egyedi gyűrűkhöz ragaszkodtak, ezeket, a gyűrűket mágikus vagy vallásos képességekkel tették egyedivé.
A régi tudósok a gyűrűket gyógyító gyűrűknek hívták. Azok a gyűrűk, amelyek a királyok által áldottak voltak, egy gyakori gyógymódot képviseltek. Ezeket, a rítusokat sok szigorú szabály rögzítette. A király minden évben egyszer az oltáron helyezte el az arany és ezüst érméket, de csak egy bizonyos napon, a Megváltó rendkívüli áldozatára emlékező nagypénteken a szertartást követően.
A Jézus kínjaival kapcsolatos imádságokat alkalmasnak tartották a gyűrűk felruházására abból a célból, hogy később az izombántalmak gyógyítására szolgáljon. A királyi görcsoldó gyűrűk elsősorban a napból nyerték erejüket. A cél a fém megszentelése volt, és a keresztből sugárzó csodatevő hatás, amelyhez a királyok leborulva imádkoztak, mielőtt az oltárhoz léptek volna. A szertartás lényege más volt. Lényegét egy jó cselekmény alkotta: az ezüst és az arany érmék felajánlása és visszavásárlása egyazon áron.

A karikagyűrű szerepe a magyar hagyományokban

A gyűrű már régóta létező szimbóluma a nő és férfi közötti kapcsolatnak. Magyarországon a gyűrűk viselési története és viselési szokása a XIX. század elejéig nyúlik vissza és a mai napig is tart. A XIII. században egyfolytában próbálták kiszorítani a jegyajándékokat, ilyen volt például a jegykendő is. A XX. században azonban már egyre gyakrabban az érzelmek kifejezését képviselő ajándék lett. Ezeknek, a gyűrűknek az anyaga általában ezüst volt és szív formájú fej, vagy három díszes kő díszítette középen. Ebben az időben a lány viselhetett több ajándékgyűrűt, akár több udvarlótól is. Ezek után ezeket lecserélte a legkomolyabb udvarló rangosabb arany gyűrűje. Ezeket, a lányokat elgyűrűzött lányoknak nevezték. A házasságkötés, a templomi szertartás és a házas állapot jele egyedül az esküvőgyűrű volt. Később az esküvőgyűrű fontossága annyira jelentős lett, hogy az eljegyzés szereplőjévé vált. Tehát a jegygyűrű viselése a házasságra való elígérkezés szimbóluma lett. A XIX-XX. században ez a következőképpen volt jelen: a vőlegény hamarabb vitt gyűrűt a menyasszonynak, cserébe egy kendőt kapott, utána mindketten vásároltak egymásnak egy-egy gyűrűt, de az is sokszor előfordult, hogy a vőlegény vásárolta meg mindkettőt. Olyan is volt, hogy két gyűrűt kapott a menyasszony, viszont a vőlegény egyet sem, tehát a menyasszonynak jegygyűrűje és karikagyűrűje is volt. A leggyakoribb változatban a férfi kettőt a nőnek, egyet pedig magának vásárol. Napjainkban is ez a folyamat ötvöződik az újvilági tradícióval, eszerint a vőlegény egy egyköves gyűrűvel, amely gyakran briliánst tartalmaz, eljegyzi párját. Ezt a gyűrűt mátkagyűrűnek nevezik. Az esküvőre a párok együtt választják ki a karikagyűrűt.
A XX. században lett a szerelem szimbóluma az egyszerű karika. Népszerű lett a német területekről ismert belülről vésett szöveg, amely az üzenet intimitását foglalja magába. Napjainkban leggyakrabban a nevek, becenevek, dátumok fordulnak elő a gyűrűk belsejébe vésve, de előfordulnak apróbb üzenetek is.

Aranygyűrű Gravírozott gyűrű

A gyűrű viselésének rendje az ujjakon

Az elmúlt évszázadokban minden ujjhoz különféle eszmei és gyakorlati tartalmat kapcsoltak. Mindegyik ujjnak meg volt a saját maga feladata. A gyűrűt a negyedik ujjon viselték. Egyedül a harmadik ujjon nem volt szabad gyűrűt viselni, mert az megvetett, tisztátalan ujj volt. Aki ezt mégis megtette, azt, ipart űző nőnek, nőszemélynek nevezték a köztudatban. A XX. századig fennmaradt egy hagyomány, amely a római, görög ókori kultúrából származik, hogy a negyedik ujjból egy ér vezet a szívhez ezért ezt az ujjat tartják a legalkalmasabbnak a jegygyűrű viselésére, mert a jegygyűrű a szerelem és a szeretet szimbóluma. Manapság a jegyben járáskor a karikagyűrűt a bal kézen viselik, melyet a házasságkötés után átvesznek a jobb kéz negyedik ujjára, ezek után ezen az ujjukon ékeskedik a gyűrű. A múltban nem volt nagy választék a karikagyűrű kínálatában, de ez mára megváltozott. Mostanság megjelentek a szebbnél szebb és változatosabb, leginkább fehéraranyba foglalt briliáns gyűrűk.

Tudnivalók a karikagyűrűről

Az aranyművességnek, mint szakmának már a rendszerváltás előtt is a karikagyűrű készítése volt a legjövedelmezőbb része. A liberalizálás után az aranyművességgel foglalkozó munkások számára sok volt a lehetőség a saját elképzeléseinek megvalósítására a jegygyűrűkkel kapcsolatban. Itt azonban nagyon fontos volt a szakmai tudás és ez volt a lényege nem pedig az, hogy minél magasabb szinten gépesítsenek. Gyakori kérdés, hogy a vásárló vajon a saját maga döntése alapján vásárol-e karikagyűrűt? Természetesen az eladó próbált neki segíteni, hogy a nagy kínálatban el ne vesszen a vásárló. Sok más dolog mellett, mint például a színek vagy a formák, a technológiát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Manapság az üzletekben nagyon nagy választékban találhatunk számítógép segítségével készült terméket. Kinézetre nagyon szép de világszerte sajnos gyakran előforduló probléma a sérülés. Ilyenkor gyakori kérdés az, hogy menyi időt kell a vevőnek várni, míg visszakapja a gyűrűt és, hogy ugyan azt a minőséget kapja-e vissza, mint amit az azelőtt megvásárolt.
A karikagyűrű gyártását két csoportra osztják fel napjainkban. Az említett csoportok közül az egyik a hengerléssel és a sín forrasztásával kapja meg a végleges formát, ennek előnye, hogy rugalmas, ellenálló és rendkívül kemény lesz a termék. A másik az öntési munkálatokkal készült karikagyűrű. Az ilyen módon készült gyűrűknek nem lesz olyan ellenálló képessége és keménysége, ennek oka a kevesebb hengerlés.
Viselni nagyon kényelmes, ennek az oka az, hogy kisebb felületen érintkezik az ujj a gyűrűvel, de nagyon kevesen számolnak be arról hogy esztétikai fogyaték nélkül a gyűrű tágítása vagy fordított esetben szűkítése nem jöhet létre. A fehér arany gyűrűk színének élénkebbé, szebbé tételéhez felületkezelését használnak napjainkban. Eredetileg a fehér arany színe a pezsgő színéhez hasonlítható, de felületkezelés sokféle hatású lehet.
Például vörös színnel kombinálva egy egyedi különleges gyűrűt kapunk. A felületkezelésről tudni kell, hogy bár karakteressé teszi a gyűrűt idővel, megkophat. Ezen kívül is sok olyan dolog van, ami nem hangzik el a termék kiválasztása során. A jegygyűrűt, akárcsak a menyasszonyunkat és vőlegényünket alaposan meg kell ismerni, hogy tartós kapcsolat jöhessen létre.

A gyűrű viselése a reneszánsz és középkorban

A gyűrűk szempontjából a középkorban is a pecsétgyűrűk voltak a legnépszerűbbek.
Emellett még a jegygyűrű és a hűséget kifejező gyűrű is nagyon elterjedt ebben az időben.
A méreggyűrű használata is a középkorban kezdett elterjedni. Ez a gyűrű főleg a nemesek körében volt divat, ezzel a módszerrel végeztek ellenségeikkel. Kinézetre átlagos gyűrű volt. Az ékszerviselés leginkább a nők körében volt elterjedve, a férfiak inkább a díszített fegyvereket kedvelték. A középkori ábrák, festmények, szobrok alapján bármelyik ujjon lehetett gyűrűt viselni. Általában a bal kéz valamelyik középső ujját használták a gyűrű viselésére. A régi gyűrűkön sok bizonyítékot találtak arra, hogy a gyűrűk méretét gyakran változtatták, tehát éppen arra az ujjukra húzták, amelyikre illet. Az egyház befolyása nyomot hagyott a gyűrűviselési szokásokon, nem nézte jó szemmel a drága feltűnő ékszereket, de amelyik az egyházhoz való hűségre utalt azt elfogadták. Az egyház később a középkor vége felé már csökkentette szigorát és a gazdag nemeseknek is köszönhetően, kezdtek változni a gyűrűviselési szokások. A középkori festményeknek köszönhetően láthatjuk, hogy ebben az időben bármelyik ujjukon egyszerre több gyűrűt is viselhettek az emberek.
Az ábrákon olyan gazdagság látható a gyűrűk szempontjából, ami egy évszázaddal ezelőtt még tiltott volt. Gyakran előfordult, hagy a kesztyűre húzva vagy a nyakláncra akasztva hordták. Voltak olyan nagysúlyú gyűrűk, hogy azt inkább a csuklójukra szalaggal felkötötték. Ezt a szokást a Tudorok népszerűsítették Angliában. Akkoriban jelentek meg a divatékszerek, amelyeknek értéke kevésbé volt nagy mivel olcsóbb alapanyagokból készültek. Ezekben, az időkben lett népszerű a bizsu, amit ma is ismerünk.